Látogatás Magyarországra

Ide írhatsz

Első nap

Szeptember 15-én a késő délutáni órákban megérkeztek a lengyel vendégeink. Mindenki megismerkedett azzal a társával, akit vendégül lát az otthonában. Egy rövid séta után az iskolában mindenki hazament a vendégével.

Második nap

A mobilitásunk reggel 9-kor kezdődött az igazgatói köszöntéssel. Csabai Róbert igazgató úr üdvözölte a résztvevőket, Pleszel Erika koordinátor ismertette a heti programot. Ezek után a diákjaink végig vezették a vendégeket az iskola épületében, majd rövid ismerkedős feladatok után Faroun Péter és Juhász Ádám előadást tartottak a magyar történelemről, kultúráról és a táncművészet magyarországi gyökereiről és jellemzőiről. Délután budapesti városnézésre indultunk. Bejártuk a Budai Várnegyedet, megnéztük A Szent István Bazilikát, a Vörösmarty teret, a Váci utcát.

Harmadik nap

A délelőtt folyamán a résztvevők a tánchoz kapcsolódó kifejezések felhasználásával, azok gyakorlására társas- vagy kártyajátékot terveztek csoportmunkában. Aztán minden csoport ismertette az általuk kitalált játékok szabályait és részleteit. Majd egy rövid táncpróbát tartottunk. Délután megmásztuk a Gellért hegyet, sétáltunk a belvárosban és este a Nemzeti Táncszínházban megnéztük az Argentin tangó című tánc produkciót.

Negyedik nap

Gyakoroltuk a tánckoreográfiát, ami nagy sikert aratott minden résztvevő között, majd elkészült a film is. Délutáni úticélunk a Hősök tere volt és megtekintettük a Zene Háza állandó, interaktív kiállítását a zene történetéről a zene és tánc kapcsolatáról a különböző különleges hangszerekről.

Ötödik nap

Értékeltük a projektet és kiosztottuk a részvételt igazoló bizonyítványokat. Beszélgettük a lengyelországi mobilitásról utazásról, majd elbúcsúztunk egymástól.

© 2025 PEKSZI | Minden jog fenntartva
created by PePe 
Az oldalt a Webnode működteti Sütik
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el